Mondhatnám, hogy az ünnepi áhitat csöndje, ha nem a kocsmában lennék. A szomorú valóság azonban az, hogy még nem érkezett meg az első remegőkezű az ünnepek utáni első fázós reggelen.
Mondhatnám, hogy az ünnepi áhitat csöndje, ha nem a kocsmában lennék. A szomorú valóság azonban az, hogy még nem érkezett meg az első remegőkezű az ünnepek utáni első fázós reggelen. Vendég nélkül bambul a kocsmáros. Motyog is magában, a raktárba is csak benéz éppen, mintha dolga lenne ott. Kijövet szinte megijed a pult fölé alig magasodó fekete piszkos arctól.
A bandzsamari.
Így hívom magamban ezt a kortalan semmi kis cigányasszonyt. Nem kell kérnie, kapja a fél szilváját, aztán mehet géphez. Napi százas, tízes téten. A remény adója. Keményen megdolgozik ő ezért, sok kuka van a keservesen kiharcolt területén. Osonna, ahogy jött, melegedne is. Soha nem szólt hozzá itt senki egy rossz szót sem, de látszik rajta a bizonytalanság.
- Hogy teltek az ünnepek?
A kapott időért hálásan néz valahova mellém a rossz szemeivel.
- Ez volt az első karácsony, amikor nincs az ember.
Az emberét denidevítónak hívtam magamban a termete miatt. Együtt guberálták a város kukáit hosszú éveken át. Együtt jelentek meg a felesükre reggelente, néha kiöltözve délután, olykor gyerekekkel is. Valamikor a nyáron egyszer feketében itta a szilvát az asszony, akkor nem is gépezett. Azóta egyedül jár.
- Nehéz életem volt mellette, de mégis hiányzik.
Közel tíz év alatt ez a nő nem beszélt itt összesen talán ha öt mondatot, de most ömlik belőle a szó. Mesél a borsodi gyermekkoráról. Hogy nem elég a cigányság, még a rossz szeme miatt is csúfolták az iskolában. Nem is járt oda sokáig. Hogy az anyja mellett jó volt és hogy az apját csak ritkán látta, mert vitte a fekete vonat. Hogy még nem volt tizenöt, amikor egyszer az apja az emberrel állított haza és neki el kellett jönnie vele. Volt az emberének munkája az építőknél, meg lakása a Hatostelepen. Szépen éltek, jött a négy lány is hamar egymás után. Csak ritkán verte.
Aztán vége lett a jó világnak.
Nem volt már az embernek munkája, nem volt már semmi, csak ők hatan. Akkor tudta meg, hogy őt megvette az ember, az ő tulajdona. Hogy eddig jó dolga volt, de most neki kell keresnie. Undorodott, de amikor elmúltak a verés nyomai, kiállt a százas útra. Ha eleget ittak, akár gyereknek is nézhették. Megéltek a fuvarokból. Aztán már csak azok vitték volna, akik olyan ocsmányat akartak, amit ő már nem. Hiába verte, akkor sem. Azóta guberálnak. Az se olyan rossz, ha más nincs. Sokszor csodálkozik, mit ki nem dobnak az emberek. Mostanában a sörösdoboz is jól fizet. Az embernek először csak étvágya nem volt. Később már az ital sem kellett. Négy hónap alatt elfogyott mint a gyertya, a nyáron temették. Vágyna haza Borsodba, de nem mehet, mert most meg itt az unoka, akinek ő lett a gyámja. A lánynak, meg az ő emberének sincs munkája, a guberálás meg büdös. Azért.
- Ma jó napunk lesz, sok kaját kidobtak az emberek.
A fogatlan, szutykos kis fekete angyal egy pillanat alatt kilibben a kocsmából. Az ajtó katedrálüvegén keresztül még látom a két hatalmas szatyor súlya alatt görnyedő alakját.
Nekem vajon milyen napom lesz?
Egy kis zene. Érdemes meghallgatni.
Hozzászólások
Eddig 21 komment érkezett (
)
1.
natinha
2009. 12. 29. 16:50
...
...
...
köszönöm...
2.
leroy
2009. 12. 29. 17:08
@natinha
A szöveget, vagy a zenét?
3.
leroy
2009. 12. 29. 17:09
A francba...
Nem tudom eltüntetni az elolvasom vonal fölötti szöveget innen.
4.
boni
2009. 12. 29. 18:00
sZIJJJA!!
régen voltál - hiányoztál.
(ünnep után "játékos" 7köznapok jönnek)
5.
leroy
2009. 12. 29. 18:12
@boni
Azok. Bizony így megy ez.
6.
lehar
2009. 12. 29. 18:12
Olyan régen jártál erre, hogy csak az avatarodról jöttem rá - ezt olvasni kell. Nem csalódtam sem a szövgben, sem a zenében!
7.
leroy
2009. 12. 29. 18:47
@lehar
A skizoid másik énem neonbagiként azért figyel a sötétből :))
8.
botzheim
2009. 12. 30. 0:58
Mély-valóság ezért jó írás.
9.
natinha
2009. 12. 30. 1:21
re 2
mindkettőt
10.
natinha
2009. 12. 30. 1:22
re 3
a szövegszerkesztőben az a bizonyos elválasztó-jel, tudod, a kék fordított P, most nem egyszerűen elválasztó - ha az ikon jobboldalára kattintasz (amikor ráviszed a kurzort, sárgára vált és látod oldalt a nyilat, amire kattintanod kell), akkor kétféle elválasztást csinál, az egyik, hogy itt is, ott is látszik a lead, a másik, hogy csak a címoldalon, de a postban nem
11.
izomagyu
2009. 12. 30. 7:43
+
12.
billenő
2009. 12. 30. 8:37
szeretlek olvasni, még
13.
harunalrasid
2009. 12. 30. 8:37
fájdalmasan valódi...jó írás ez.
14.
erlauer
2009. 12. 30. 8:46
A hatostelep (a mészteleppel együtt) az ország egyik legnagyobb cigánytelepe/szegénynegyede. És valóban: sokat mond az, hogy nagyon sokan laknak itt olyanok, akik a mélyszegénység ELŐL menekülnek ide, Tatabányára Kelet-Magyarországról, főleg BAZ megyéből, ahol még reménytelenebb a szegénység nemcsak a romák, hanem mindenki számára.
15.
Cuba Libre c.C.
2009. 12. 30. 8:46
Kedves Leroy !
Jó írás.Ezernyi hasonló sors, ezernyi hasonló ember van.Tetszett.
Üdv:CL......
16.
Gigi
2009. 12. 30. 8:47
Jaj. :(
Jó írás ez, nagyon jó.
17.
emilke
2009. 12. 30. 11:13
Csak az hiszi, aki valah járt a mésztelep, vagy a hatos utcáin.
Az se hisz, tudja.
18.
KerekesZS
2009. 12. 30. 11:43
Tudod, az ember időnként elbizonytalanodik, hogy helyes-e amit gondol és tesz, hisz kap érte hideget meleget, még bolondnak is nézik, jobb esetben. Aztán elolvas egy ilyen írást, és új erőt merít belőle.
Köszönöm.
19.
Nantal
2009. 12. 30. 15:51
...hmm...!
...keservesen szép...!
20.
Vegyi61
2009. 12. 30. 18:25
Mélyszegénység, szomorú emberi sorsok...
Szépen megjelenített drámai kórkép megoldatlan jövővel.
21.
gondolatfoszlányok
2010. 01. 07. 21:07
azt, hogy jó írás, már nem szeretném még egyszer leírni!
a kocsma az a hely, ahol a legközelebb kerülhet az ember a valóban
létező világhoz!
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.