Már megint egy félhomályos lépcsőházban sunnyogok felfelé. Nem igazán érdekel, ha meglátnak, de jobb ha nem.
Dugni megyek.
Kéne lennie bennem valamiféle izgalomnak. Valamiféle agytól - ágyékig bizsergésnek. Valaminek. Nincs. Csak osonok a félsötét lépcsőházban az ajtóig.
Tudja, hogy jövök. Dugni.
Ápolónő. Egész nap öregek között. Este gyerek, tévé. Préda. Az is akar lenni. A tapasztalt vadász ezt az első szemkontaktusból ki tudja olvasni. Nincsenek tiszteletkörök, csak néhány sikamlós, kétértelmű mondat. A becserkészés izgalma talmi és rövid. Jöhet a mikorhol.
Itt és most.
Hosszú csók az ajtó mögött. Javára írom, hogy nem öltözött kurvásan. Zuhany közben csak lopva nézi a testem. A kád szélén ülve élvez el először. Csak hagyja, hogy megtörténjen.
Vizes testünk alatt kellemesen hűvös a lepedő. Helyezkedik. Csodálkozik, hogy még nem. Akarom látni és érezni meredző bimbóit. A meg - megremegő hasának félholdját. Az ujjamon megcsillanó nedvének hűlő hártyáját. Belefeledkezik a gyönyörébe. Kitágul a tér, szépséggel vegyül a sötétség. Amikor behatolok, érzem ismétlődő gyönyörét.
Időtlen mozdulatok, időtlen ritmusban.
Szótlanul fekszik, épphogy érintve simogatom. Szólni készülő száját az ujjaimmal zárom le.
A majd hívlak közhelyével lépek ki az ajtón. Bevilágít a hold a lépcsőházba, nem kapcsolok villanyt. Van elég fény. Bennem nem annyira.
Miért csinálom féle hazagyalog.
Mert férfi vagy, ő meg nő bazmeg. Találkoztatok egy ponton, adtatok magatokból és kaptatok a másikból. A világotok nem lesz közös, de ugyanaz sem már.
Ezért az ürességért amit most érzel? A vadászat izgalmáért? Kíváncsiságból? Nesze bazmeg megkaptad. És most? Még egy - két alkalom és unni fogod. Úgy mint a többit. Aztán újabb szemkontaktusok és újabb vadászatok?
Otthon mindenki alszik, csak a tévén villog valami éjszakai adás. Hagyom.
Álmatlanul fekszem és próbálom kibogozni.
Egy kis zene a hangulathoz:
Hozzászólások
Eddig 40 komment érkezett (
)
1.
billenő
2009. 06. 08. 17:00
dejó
2.
leroy
2009. 06. 08. 17:04
@billenő
Dejó, hogy itt vagy :))
Nem írtam ilyet a Másik ablak óta.
3.
billenő
2009. 06. 08. 17:32
tudom, merhogy olvaslak :)
4.
leroy
2009. 06. 08. 17:34
@billenő
Én is olvasnálak...
5.
billenő
2009. 06. 08. 17:54
kedves vagy, de az élet az egy nagy kurva, most pedig csak másra tellik a zsetonyból,
6.
emilke
2009. 06. 08. 17:55
Igen, dugni mentél.
Csak dugni, semmi más.
7.
leroy
2009. 06. 08. 18:09
@billenő
Bocsi, de ezt most nem értem.
8.
leroy
2009. 06. 08. 18:10
@emilke
Mint ahogy írtam is.
9.
emilke
2009. 06. 08. 18:22
Megpróbálok visszagondolni, azt hiszem, velem is volt hasonló.
Azidőtájt még kockázatos volt, tabletta nélkül és általánosan
elfogadott kaparás nélkül, de azért volt ilyen.
10.
billenő
2009. 06. 08. 18:25
nem voltam elég képies? végem és meghalok :D
nyilván csak annyit akartam, túl sok egyébb dolgom van
11.
leroy
2009. 06. 08. 18:28
@billenő
Nálam a fatantusz. Ejtőernyővel. :))
12.
natinha
2009. 06. 08. 18:29
kedves leroy, ez bizony nagyon-nagyon ott van
13.
leroy
2009. 06. 08. 18:29
@emilke
Azt hiszed?!
14.
leroy
2009. 06. 08. 18:32
@natinha
Voltak ennél szarabb esetek is. Talán majd egyszer azokról is.
15.
boni
2009. 06. 08. 18:40
...van ilyen - hasonló (hetente is) DE Te q...a jól éreztetted a lényeget.
/talán az "üresség" nem úgy.... már a korom miatt sem :-))) /
Ha az "Ő" oldaláról nézzük a dolgot, szerintem abszolút nem bántó. Mindenki azt kapta amit akart.......... a vadász is, inkább adott mint elvett.
16.
emilke
2009. 06. 08. 18:45
Nem tudom, akkor még a "hazakísérhetlek? Meg." nem volt divat.
17.
leroy
2009. 06. 08. 18:45
@boni
Azért ez a poszt valahol a megcsalásról szól. Az üresség talán ezért is.
18.
leroy
2009. 06. 08. 18:47
@emilke
Az én vadászkorszakom a kilencvenes évek és a harmincas éveim közepén volt.
19.
boni
2009. 06. 08. 19:00
átolvastam ismét..... hááááát arról "is" szólhat. Nekem az mellékszál volt. bocs.
18.ra
azért a "vadász" nem öregszik annyira ...:-)))
20.
leroy
2009. 06. 08. 19:06
@boni
A vadász már nem vadász. Lenyugodott, megállapodott. Már nem jár az erdőbe.
21.
tutyi
2009. 06. 08. 19:10
Erős
Nagyon értem... de mit kerestél, tudod már?
tty
22.
izomagyu
2009. 06. 08. 19:16
a vadász egy idő után csak szemlélődik, max a puskáját lecseréli egy mesepuskára:)
23.
leroy
2009. 06. 08. 19:17
@tutyika
Azt hiszem megerősítő önigazolást.
24.
tutyi
2009. 06. 08. 19:19
Megtaláltad? :)
25.
leroy
2009. 06. 08. 19:25
@izomagyu
A puskámat, akármilyen is, nem adom :))
26.
leroy
2009. 06. 08. 19:29
@tutyika
Ez nem egyszavas, és most ki is kell szállnom.
Egyébként akkor pillanatokra úgy éreztem, hogy igen.
27.
tutyi
2009. 06. 08. 20:39
Ok
Várom a hosszabb verziót, ha lesz olyan (már tudom, hogy itt vagy, és figyelni fogom)
28.
boni
2009. 06. 09. 7:48
"Minden pina más!" írja Eszerházy az "Egy nő"-ben.... mint ahogy a vadász sem egyforma.
Megörexik, oszt már majd mindegy mire megy - a nagyvadakat már mások cserkelik. De aki egyszer (igazi) vadász volt... az az is marad. - amíg van puskája. Hogy "utána" mi van.... még nem tudom :-)))
29.
holan
2009. 06. 09. 8:23
nem tudom miért dicsőség, ha ilyet írsz, ami a megcsalásról, és az emberi méltóság lealázásáról szól,
ami az értelem hiányáról,
az ösztönvilág uralkodásáról...
talán előbbre megyünk így az emberi fejlődésben?
valószínű igen,
ha elborzadunk az írásodtól, hogy ne süllyedjünk állati szintre,
ne felejtsük el, hogy szellemi lények is vagyunk, nem csak test...
30.
boni
2009. 06. 09. 8:30
29.re
Javaslom olvass.... :-))) szeretettel
31.
leroy
2009. 06. 09. 10:37
@boni
Van egy olyan közmondás, hogy a kurvákból lesz a legjobb háziasszony.
Miért ne lehetne a vadászokból a legjobb háziember:))
32.
leroy
2009. 06. 09. 10:40
@holan
Soha nem írtam ilyesmit, hogy dicsőség.
Amúgy meg borzadj nyugodtan, ha neked az esik jól.
33.
boni
2009. 06. 09. 17:47
....aha,
vagy házibarát :-)))
34.
ReTRo
2009. 06. 09. 17:50
Furcsa téged párhuzamosan olvasni Gerlóczyval. Furcsa. De talán ez a jó benne. :))
35.
Rőzseláng
2009. 06. 09. 17:58
éljen a sex, orrfolyásig!
36.
leroy
2009. 06. 09. 18:52
@ReTRo
Ha szereted a furcsaságokat, akkor minden OK :))
37.
leroy
2009. 06. 09. 18:53
@Vazul
Töröld meg az orrod :))
Ez a poszt nem csak a szexről szól.
38.
ReTRo
2009. 06. 09. 20:26
Furcsaságok nélkül unalmas lenne az élet.
39.
Faline
2009. 06. 09. 21:58
Nagyon tetszik. A zene is jó, illik hozzá.
40.
boni
2009. 06. 22. 16:25
Szia Leroy!
erre jártam (kerestelek) és, hogy Faline írt a zenéről, hát bekapcs..... és ledöbbenek - ÍGY teljesen más dimenzióban kell/lehet olvasni. :-)))
köszi.
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.