Amikor a tűző napról belépett az ajtón, egy pillanatra megállt az élet a kocsmai félhomályban. Káprázó szemmel megtorpan. Szerencséje van, hogy nem látja a gusztáló tekinteteket. A nő szép. Mit szép, gyönyörű. Tudja is hogy az. A bámulat sem lehet számára szokatlan, hiszen hamar úrrá lesz zavarán.
- Használhatom a mellékhelységet?
- Természetesen.
Vonul. Az öreg kisfröccsös mind a három bagósárga fogát kivillantva szélesre tárja az ajtót.
- Parancsoljon hölgyem.
- Köszönöm.
Jól hallottam, hogy csattant a kínai cipő gumisarka? A zár kattanásával egyidőben nyolc tüdőnyi levegő szabadul el sisteregve. Nem szól senki, de az arcokra kiíródik a mit, hogyan és hányszor. Zubog a víz, már jön is. A ivó közepéig bírja nevetés nélkül. Úgy neveti ki az őt nyálcsorgatva bámuló leharcolt kanokat, hogy rájuk sem néz. Azok meg mint a viháncoló kamaszok tódulnak utána, hátha kivillan valami, amint felmegy a lépcsőn.
Mindenki egyszerre mondja a magáét.
- Apááám! Ezt még úgy is megdugnám, ahogy el se tudja képzelni.
- Jut eszembe, makkoltatni kéne...
- Ilyen nők járkálnak a világban, az én nemi életem meg egy majomcsapda.   Makiverem.
- Rohadjak meg, este elmegyek a Roxiba, felszedek valami luvnyát és szétkúrom.
- Te kisfiam? Te akkor látsz majd pinát, ha a lépcsőházban valamelyik öreglány feldobja a pacskert és végrendeletileg rád hagyja.
- Maga dumál öreg? Hát amikor a múltkor óbégatott, hogy elmarkecolták a kurvák a nyugdíját semmiért? Fél hónapig tisztán itta szódavizet. Már vártam mikor kezd brekegni.
- Ezt még megiszom, aztán hazamegyek adok az asszonynak.
- Aztán mivel jóember? Azzal, amivel az előbb lehugyoztad a cipődet?
És mondják a magukét egymás szavába vágva, kaján vigyorral évődve. Kéjesen beszélik ki az éppen itt nem lévők szexügyeit, amiket azok óvatlanul, félrészegen közzétettek az idők során.
Az öreg targoncás a szokott lendülettel lép be az ajtón.
- Mit szóltok, hogy ez a barom Orbán már megint ránk ugrasztotta a bregyókat az esztergomi beszédével?
Kész. Az angyal elszállt.