Mondhatnám, hogy az ünnepi áhitat csöndje, ha nem a kocsmában lennék. A szomorú valóság azonban az, hogy még nem érkezett meg az első remegőkezű az ünnepek utáni első fázós reggelen. Vendég nélkül bambul a kocsmáros. Motyog is magában, a raktárba is csak benéz éppen, mintha dolga lenne ott. Kijövet szinte megijed a pult fölé alig magasodó fekete piszkos arctól.
A bandzsamari.
Így hívom magamban ezt a kortalan semmi kis cigányasszonyt. Nem kell kérnie, kapja a fél szilváját, aztán mehet géphez. Napi százas, tízes téten. A remény adója. Keményen megdolgozik ő ezért, sok kuka van a keservesen kiharcolt területén. Osonna, ahogy jött, melegedne is. Soha nem szólt hozzá itt senki egy rossz szót sem, de látszik rajta a bizonytalanság.
- Hogy teltek az ünnepek?
A kapott időért hálásan néz valahova mellém a rossz szemeivel.
- Ez volt az első karácsony, amikor nincs az ember.
Az emberét denidevítónak hívtam magamban a termete miatt. Együtt guberálták a város kukáit hosszú éveken át. Együtt jelentek meg a felesükre reggelente, néha kiöltözve délután, olykor gyerekekkel is. Valamikor a nyáron egyszer feketében itta a szilvát az asszony, akkor nem is gépezett. Azóta egyedül jár.
- Nehéz életem volt mellette, de mégis hiányzik.
Közel tíz év alatt ez a nő nem beszélt itt összesen talán ha öt mondatot, de most ömlik belőle a szó. Mesél a borsodi gyermekkoráról. Hogy nem elég a cigányság, még a rossz szeme miatt is csúfolták az iskolában. Nem is járt oda sokáig. Hogy az anyja mellett jó volt és hogy az apját csak ritkán látta, mert vitte a fekete vonat. Hogy még nem volt tizenöt, amikor egyszer az apja az emberrel állított haza és neki el kellett jönnie vele. Volt az emberének munkája az építőknél, meg lakása a Hatostelepen. Szépen éltek, jött a négy lány is hamar egymás után. Csak ritkán verte.
Aztán vége lett a jó világnak.
Nem volt már az embernek munkája, nem volt már semmi, csak ők hatan. Akkor tudta meg, hogy őt megvette az ember, az ő tulajdona. Hogy eddig jó dolga volt, de most neki kell keresnie. Undorodott, de amikor elmúltak a verés nyomai, kiállt a százas útra. Ha eleget ittak, akár gyereknek is nézhették. Megéltek a fuvarokból. Aztán már csak azok vitték volna, akik olyan ocsmányat akartak, amit ő már nem. Hiába verte, akkor sem. Azóta guberálnak. Az se olyan rossz, ha más nincs. Sokszor csodálkozik, mit ki nem dobnak az emberek. Mostanában a sörösdoboz is jól fizet. Az embernek először csak étvágya nem volt. Később már az ital sem kellett. Négy hónap alatt elfogyott mint a gyertya, a nyáron temették. Vágyna haza Borsodba, de nem mehet, mert most meg itt az unoka, akinek ő lett a gyámja. A lánynak, meg az ő emberének sincs munkája, a guberálás meg büdös. Azért.
- Ma jó napunk lesz, sok kaját kidobtak az emberek.
A fogatlan, szutykos kis fekete angyal egy pillanat alatt kilibben a kocsmából. Az ajtó katedrálüvegén keresztül még látom a két hatalmas szatyor súlya alatt görnyedő alakját.
Nekem vajon milyen napom lesz?

Egy kis zene. Érdemes meghallgatni.

A gondolat szülinapjára, avagy mother of invention. Ez utóbbi értelme a végén fog kiderülni. Ha fog. Ez amolyan előjáték, amely utólag lesz elkövetve.

Elolvasom »

Már megint egy félhomályos lépcsőházban sunnyogok felfelé. Nem igazán érdekel, ha meglátnak, de jobb ha nem.

Elolvasom »

Amikor a tűző napról belépett az ajtón, egy pillanatra megállt az élet a kocsmai félhomályban. Káprázó szemmel megtorpan. Szerencséje van, hogy nem látja a gusztáló tekinteteket. A nő szép. Mit szép, gyönyörű.

Elolvasom »